Az Ő keze megtart
2024. április 20-án indítottuk útnak a Törjön Út! dicsőítő szolgálatot. Azóta több mint 20 helyszínen, 50 dicsőítésen szolgáltuk a Jóistent, s magasztaltuk az Ő hatalmas nevét.
Erdélyben és Magyarországon egyaránt megszólaltattuk az Ő dicsőségét — templomokban, szabadtéri rendezvényeken, és kisebb közösségekben egyaránt.
Segíts nekünk, hogy a te templomodba is eljussunk!
Tudj meg többet Hívj meg minket egy szolgálatra!
Liturgikus szentmise és dicsőítőszolgálat
Missziónk a zenén és imádságon keresztül kapcsolatot létesíteni a Teremtő Atyával, valamint a Szentlélek által vezetett dicsőítéseken segíteni a résztvevőket az Úrral való találkozásban és annak örömének megélésében.
Szolgálatunk alapja a Krisztussal való egység, az alázatos szolgáló szív, valamint az, hogy a dicsőítést nem csupán zenének, hanem imádságnak és létformának éljük meg.
Küldetésünk továbbá az is, hogy Isten szeretetét és igazságát közvetítsük mások felé.
Szolgálataink a Katolikus Egyház tanítása szerint szent, egyetemes és művészi. Elengedhetetlen, hogy a zenei szolgálatunk liturgikus legyen a legszentebb áldozat bemutatása során.
Szolgálatainkat mindig az adott közösség igényeihez és meglátásaihoz szoktuk igazítani, ezért szívesen vállalunk nem csupán szentmiséken, szentségimádásokon és dicsőítéseken zenei szolgálatot, hanem más lelkigyakorlatokon és lelkinapokon is.
Zenénket az év legtöbb eseményén főként akusztikus hangszerelés jellemzi, viszont vannak olyan nyári keresztény zenei fesztiválok és táborok, ahol inkább egy modern hangzásra van igény, ezért több dallistát is betanulunk, hogy ne csupán a templom népét, hanem a keresztény fesztiválokon jelenlévő fiatalokat és családokat is az Isten felé tudjuk vezetni.
Mindemellett igyekszünk a magyar klasszikus dicsőítő dalok mellett saját dalainknak is helyet adni a repertoárunkban.
Fontos számunkra támogatásod!
Szolgálatunkat önkéntes zenészek és énekesek látják el — minden adomány egy újabb dicsőítés lehetőségét teremti meg.
Támogatás és kapcsolat Közösségünk